Hanna szólás - mondás

Folyamatosan csacsog, mi meg nem győzünk jegyzetelni. Őszinte és legtöbbször döbbenetesen logikus egy két-és-fél éves gondolatai. A világról, ami körülveszi. Róla, rólam és rólad.

Mekkora vagyok! - kiált fel. – Kinőttem magamat!

"Akkora vagyok, mint egy hófelhő!"

– Mondd azt hogy... Harry Potter!
– Helikopter! - próbálja Hanna.

– Na, majd akkor nézheted meg, ha már ki tudod mondani - jegyzi meg az apja.

   Hanna felsóhajt:  

– Tuudtaaaaam!

Az arcomat vizslatja közelről, majd megállapítja:

 – Anyának hold van a szemében.

Apja felé rohan tárt karokkal és ezt mondja:

– Apa! Szeretni akarlak!

– Sírtam. - meséli nekem a kiságyban.

– Mikor? - kérdezem meglepődve.

– Május után.

„Én egy szamócavirág vagyok!”

Hanna rosszban sántikál, Gábor rászól:

– Kapsz egy akkorát!

– Nem kérek!

Apja kezében egy magazin. Hanna megkérdezi:

– Mi ez, újság? Mi újság?

A konyhában a kuka mellett lomol.

– Mit csinálsz? - kérdezem.

– Feltalálok csodaszép dolgokat!

„Szeretlek apám!”

Nyafog, fáradt:

– Egyszerűen nem bírom elviselni magamat!

„Apa, rakd el a szemügédet - szemüveg -, hogy ne piszkáljam!”

Vacsorázunk az étteremben, a pincér odajön hozzánk, hogy megkérdezze minden rendben van-e. Mielőtt bármit is szólhatna, Hanna ránéz: 

– Mizu?

„Ez a mese olyan vicces, mint egy hófelhő!”

Utazunk, Hanna megszólal:

– Éhes az autó!

– Nem, most etettük meg nemrég - magyarázza Gábor.

– Tele van a pocija, akkor biztos nem éhes, hanem szomjas!

A lovarda mellett suhanunk, amikor Hanna a rétre mutat:
– Nézd, szénabálna! Olyanon már ültem!

„Köszönöm szépen, csillagok az égen.”

„Köszönöm szépen, virágok a réten.” 

– Barkóbázom - közli. – Te ki vagy? - kérdezi tőlem.

– Én anya vagyok - mondom. –  És Te ki vagy? - kérdezek vissza.

– Én Nikon vagyok.

Hanna megkóstolja a padlizsánkrémet és felkiált:

–  Ez aztán az aztán!

„Annyit eszem, hogy megfájdul a fülem.”

Hanna sürget reggeli közben:

– Eszed a tiédet Anya? Etesselek?

Apja kérdezi egyik délután:

– Te kije vagy anyának?

– Én a virága vagyok.

Halandzsázik, magyaráz, nem értem. Visszakérdezek. Tovább halandzsáz, majd csalódottan rám néz:

– Hagyjuk!

„Apa van egy ötletem… Felmászunk kint egy fára és elmegyünk vadászni. Van kedved?”

Sárkány és királylány

Mire kiértünk a Hármashatár – hegyi repülőtérre, persze hogy elkezdett esni az eső. Hanna elénekelte párszor a Süss fel napot, és láss csodát, az eső varázsütésre elállt. Mégsem a kocsiban fogjuk megenni a piknikre szánt rántott csirkét a gyömbéres limonádéval. De most mégsem a piknik és az eső volt a lényeg, hanem a sárkány és a királylány.

Gábor megmutatta a kezdeti fogásokat, onnantól Hanna átvette az irányítást. Ugrált és futkosott örömében. A sárkány meg csak repült és repült.

És ha néha a földön landolt, azt egyszerűen ráfogtuk a szélcsendre. Vagy arra, hogy Hanna az ebéd ideje alatt sem nagyon akarta elengedni a sárkány madzagot. Nehogy megszökjön.

Természet, csöpögő eső, hangyás pléd, és egy darabka nejlon madzaggal. 

És nemcsak a sárkány szárnyal, de a mi lányunk is. A boldogságtól.

Mese Mese Mátra

Mint egy elvarázsolt erdő. Tele titokkal, megfejthetetlen rejtéllyel. Néha zord, néha rideg, mégis hívogat. Kiismerhetetlen. Ahol mérföldkövenként változik az időjárás. Egyik pillanatban a nap barátságosan süt, majd hirtelen orkán erejű süvítő szél fogad. Talán ez a szeszély és titokzatosság vonz minket. Újra. És újra.  


Ahogy múlik az idő, változunk mi is. Míg régen azt mondtuk édes, ma már tudjuk, a jó bor száraz. És ahogy repülnek az évek, egyre erősebben vágyunk vissza a természetbe. Tizenévesen szinte karnyújtásnyira volt a Bükk, most meg Budapestről sóvárgunk utána. Ma már más az érték, máshova kerül a hangsúly. És ha a Bükk a szívünk csücske is marad, mert közhely, de valóban „sorsod Borsod”, mi múlt héten mégis a Mátra felé vettük az irányt.

Hanna 8 hónapos lehetett, mikor Galyatetőn töltöttünk egy hetet. A Mátra akkor szeptemberben a legbarátságtalanabb arcát mutatta, a ködtől az orrunkig se láttunk, nemhogy a szálloda saját mini vadasparkját. De az elmúlt napok Mátraházán mindenért kárpótolt. Tökéletes majdnem egy hét. Valahol ott kezdődik a történet, hogy a hotelnek csak a koordinátái ismertek, nincs se utca, se házszám. Már akkor tudtuk, hogy jó helyen járunk. A levegő kristálytiszta. A szálloda makulátlan. Míg egész héten az ország minden más pontján borongós idő volt, ott szinte végig sziporkázott a nap.

Délelőttönként kirándulás, Kékes és a Mátra kisebb falvainak bebarangolása. Galyatetői minivadaspark, az állatok kézből etetése, játszóterezés. Mátraházi fapados lángosozás. Erdei úttalan utakon biciklizés. Hanna Gábor mögött hangosan kurjantgatott, hogy „Juhéj!” amikor a dombról száguldoztunk lefelé egymás mellett. Amerre szem ellát, minden csupa zöld, hangosan csivitelnek a madarak, a szél az arcunkba vág. Szabadság. Most minden olyan tökéletes. Délután fürdés a wellness részlegen, Hanna abszolút beutaltként minden alkalommal kipróbálta az összes medencét – még a lábfertőtlenítő gépet is. Esténként pedig becsülettel végigette a 4 fogásos menüt az előételtől a desszertig. Egész nap folyamatosan sziporkázott. Beragyogott minket is.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a végtelenül kedves házaspárnak, Éva néninek és Attila bácsinak, hogy elküldték a Hannáról készült képet, amit a reggelinél fotóztak. A szimpátia első pillanattól kezdve kölcsönös volt. És nem csak Hanna, hanem a mi részünkről is. Ez a kép nekünk is emlék, ahogy a többi.

  

Esténként plédbe bugyolálva a teraszunkról néztük, ahogy a nap utolsó sugarai végigsimítják a fák legfelsőbb lombjait. Szép lassan elcsendesedik minden. Előttünk az egész Mátra. Mint a mesében. 

  

http://www.hotelmatra.hu/
http://www.hunguesthotels.hu/hu/hotel/galyateto/hunguest_grandhotel_galya
http://www.ketkerekvendeghaz.hu/