2014. június 24., kedd

Utolsó hetek


Az utolsó hetek már csak a várakozásról szólnak, gondolnánk. 
Nálunk azért ez is másképp alakult...

A nyolcadik hónapig teljesen nyugodt voltam, hogy nagyjából minden megvan Oszkár fogadására, Hanna babakocsija és az autós hordozó is kifogástalan állapotban pihen a raktárban a többi régi babaholmival. Közelebbről megnézve már nem volt minden olyan tökéletes. A régi kiságy rácsai tele fognyomokkal, Hanna babaruhái között alig találtam olyat, amire rá lehet fogni, hogy uniszex, mert szinte mindegyiken van legalább egy masni, fodor, vagy szívecske. És eszünkbe jutott, hogy a nappaliban is szükség lesz egy többállású járókára, hiszen a nap nagy részét ott töltjük, hova fogjuk rakni Oszkárt? Tehát elkezdődött a „fészekrakás”, amit - gondoltam - tapasztalt szülőkként, most jól kihagyunk. Ettől függetlenül most nem volt az az érzésem, hogy minden felesleges dolgot azonnal be kell szereznünk, mint 4 évvel ezelőtt. Hanna örömmel segített a bababoltban kisruhákat válogatni, a nagyobb dolgokat pedig a netről is meg tudtuk rendelni házhozszállítással, így a cipekedést is megúsztuk. 
 

A kilencedik hónap elején küldtük nyomdába az utolsó lapszámot, amiben még aktívan részt vettem. Egyedül a címlapfotózásunk szervezése volt picit megterhelő, kismamaként fel-le lépcsőzni egy aquaparkban, ahol eleve nagy a páratartalom és iszonyat a meleg utcai ruhában, de egy cseppet sem bántam meg. Most már itthon a napernyő alatt olvasgatom az utolsó Évszakokat, és közben elégedetten mosolygok, mert nagyon szép lett. Ezúton is köszönöm a kolleginák sok-sok segítségét és azt is, hogy figyeltek rám.

És ha már szóba hoztam a munkát, nem tudok el nem dicsekedni, hogy én vagyok a világ legbüszkébb felesége. Nem csak azért, mert Gábor hónapokon át kezelte a nyafogásom, hanem azért is, mert részesei lehetünk Gábor sikereinek:


Hanna gyakran beül munka közben az apja ölébe, nézi ahogy a vonalakból egyszer csak tárgyak lesznek. Előveszi az óriás rajztáblát és Gábor mellett ő is tervez, tollakat. Vagy 3 eltépett zsírpapír fecniből pillangót ragaszt. Ilyenkor én vagyok a világ legbüszkébb anyukája is.


És azért is, mert a 4 éves Hannám szeptember óta töretlen lelkesedéssel járt heti kétszer az Óbudai Mozgásművészeti Iskola művészi tornájára.  És azért is én vagyok a legbüszkébb, mert a fiunk meghallgatta a kérésünket és Hanna bemutatóját türelmesen megvárta odabent. Az évadzáró nagyfellépésen Hannáék nyuszik voltak. Mikor felgördült a függöny, a színpad fénybe borult, megszólalt a zene és megláttam Őt a színpadon, nem csak a büszkeség öntött el, hanem a könny is elöntötte a szemem. Annyira ügyes volt, végtelenül büszkék vagyunk rá! És azért is, mert tátott szájjal nézte végig a 2 órás műsor további fellépőit, vele együtt mi is ámultunk a nagyokat látván, akik szintén ilyen picin kezdték, most táncművészeti fesztiválokon díjakat nyernek. Az előadásról készült hivatalos dvd felvételt csak pár hét múlva kapjuk meg, viszont a youtube-ról le tudtam tölteni egy-két régebbi felvételt, amik mindannyiunknak nagyon tetszettek:



A nagy pörgés, munka, oviba és táncra rohanás után egyszer csak minden lelassult. Gábor rosszalló tekintetét figyelmen kívül hagyva még megpucoltam az ablakokat (a tetőtérieket kivéve, mert iszonyat tériszonyom van), kimostam és kivasaltam a függönyöket. A hűtőre kirakott lista minden pontját kipipáltuk, elfogytak a teendők. Minden készen áll Oszkár fogadására. A kisszekrényben katonás rendben sorakoznak a babaillatúra mosott kisruhák. Hanna mérlegelve, hogy elég férfias darabokat válasszon, gondosan kirakta Oszkár kórházból hazajövős szettjét. A járóka a nappaliban felállítva, a kiságy megágyazva, a zenélő bari csendben várja a gazdiját. Nála már csak egy valaki várja Őt jobban: Hanna, aki minden reggel úgy jön be a hálónkba, hogy belekukkant a kiságyba, van-e ott valaki a barin kívül, végigsimítja kis kezével az ágy oldalát és ad rá egy puszit. Bevallom, nap közben én is be-benézek, igazgatok picit a pléden. Már csak pár nap, és reggel ott lesz Oszkár is... 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése